No.

Good Games reflexióm.

Ehhez szeretnék hozzászólni.

Nos, miért kell egyből magyar módra mocskolódni? Most komolyan. Én direkt le is tiltottam a Juniort a BlockSite nevezetű Firefox add-onnal, mert nekem dinamikus IP-m van. Én nem is tudtam, hogy ez a helyzet, mert egyrészt ugye letiltottam önkéntesen az oldalt, másrészt tanultam, és el is mondom, hogy Hálózati ismereteket, illetve Minőségbiztosítást.
Elmondom, hogy ki mit csinált Skype-on, illetve fent volt-e.
Koponya fent volt, de nem volt aktív az ablakban. Killah délután eltűnt. Laczfy este jött fel. Martin is. DRM nem aktív nagyon ott, fent volt, de nem szólalt meg. Stukker azt hiszem szavazott. Vazar kajált. Othi meg nem írta oda, hogy kire szavazott.
Tovább megyek.
 

A másik dolog, hogy a Yeshno, hogy verekedte fel magát, 60-70 szavazatról, egészen 100-ra? Ugyancsak volt egy gyanús emberke, aki a kedvenc blogját akarta győztesnek.
 

Nem tudom, ki csinálta, és nem tudom, kiről van szó. 18:55 körül jöttem fel az oldalra.
Nem szeretne egyikünk se konfliktust. Ti se szerintem, mi se. Ha annyira kell a díj, én szívesen átadhatom, mert L bevallottan nem nagyon játszik játékokkal. Meg lehet ezt békésen is oldani.

A kommentekre is reagálnék.

Amúgy... nem szeretném a YeshNo-t lealázni, de... nézzenek már rá arra a rohadt blogjukra! Egy deka modding nincs rajta! Ezt a sablont valahonnan leszedték netről és kicserélték a fejlécet! Ennyi! Mi ér ezen valamit?

Én nem tudom, hogy Borsesz honnan szülte(d) ezt a sablont, Wild Fantasy (ahogy páran állítják), vagy te is egy alap sablonból... de ebben legalább van munka... nem csak egy sz*ros fejlécképet cserélt(él) ki.

Valahol mindenkinek el kell kezdeni. Vedd figyelembe, hogy L, és én egyetemisták vagyunk, és maximum Martin tud viszonylag aktív lenni.

@Millenotti: de most igazából az is érdekes, hogy a Yeshno-nak, nemhiszem azért hogy ennyi látogatója lenne. Van úgy hogy nincs komment vagy max 1-2. Nem értem...

Mit vártál, ez az én hatásom. A videóimon is alig van komment. Nem a kommentek száma határozza meg a blogot, és nem is a látogatók száma. Lehet valaki (és ezt csak feltételezem, nincs ilyen személy), aki csak bámul a kamerába, és ezért pénzt is kap. Sőt konkrétan van is ilyen Youtube-on.
De még egyszer mondom, oké, vagyunk páran, de néhányan nem nagyon tevékenykednek itt.

@Borsesz: Ja... pont most néztem őket az előbb, a legutolsó poszt 12-én ment (kissé inaktív blog) valami live problémáról vagy miről és volt 1 kemény komment! Míg itt mindennap van bejegyzés, sokszor több is van naponta, kommentek is vannak szép számmal és mégis kikapott ez a blog, attól az igénytelen sz*rtól, amiben semmi munka nincs! Hát gratulálok! :S

Igen, mert legalább tudatjuk, hogy L Telenor mobilnete nem enged adást tartani. Egy komment... na és, van aki csak az adásra jön fel. Nem várható el, hogy mindenki kommentáljon mindent és mindig, nem?

@Gucs: @Borsesz: Van nézőjük? Ki? Max egymás videóit nézik, másét nem nagyon! És ami pluszban az alá ad, hogy valamelyik admin volt: Othikácska és Lalika még véletlenül sem foglalkozott vele, csinálták mintha semmi gond nem lenne... esetlegesen én csináltam volna ezt, tuti fel lennének akadva és már új szavazás menne és a fél világ tudná, hogy mekkora csaló k*csög vagyok... na erről ennyit!

Ezt azért kicsit túlzásba viszed szerintem. Másét nem nagyon - én szoktam mások videóit is nézni, de nem akarok utánozni, szóval felőlem érthető. A többiekről nem tudok nyilatkozni.

Tehát, összefoglalva, kedves Millenotti, úgy ugrottál nekünk, mintha mi világháborús bűnösök lennénk. Köszönjük a kedves szavakat Tőled. És ha valaki csalt, ne egyből a gyanúsítgatás menjen. Én nekem ehhez semmi közöm sincs.
És a Good Games pedig ha annyira akarja az első helyet, hát kapja meg. Felőlem béke van.
Lehet nekem ugrani. Bőszen.

Visor, az utált
 

V 35 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://yeshno.blog.hu/api/trackback/id/tr72005973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem_copyz 2010.05.15. 21:32:37

Szerintem ez a Tipikus "Legyen-botrány" féle muksó lehet....
Volt már pár ilyen itt

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.15. 21:46:10

Igen, elismerem, hirtelen mérgemben írtam cifrákat, tényleg nem szerettem volna ezt a blogot lehurrogni, írtam is, de sajnos mégis sikerült!

GG blogon leírtam, hogy mi okok alapján jutottam arra a válaszra, hogy bunda volt! Itt nem szeretném újra!

Annyit fűznék hozzá: én megértem azt, hogy nincs sok időtök! Nem is ebbe kötöttem bele, csak azt furcsállom, hogy a nézők mi alapján hoztak ekkora döntést! Mert a kommentek száma igenis tükrözi a látogatottságot! És meg ne haragudj, de itt olykor télleg csak 1-2 komment van! Ennek ellenére összejött 120 körüli szavazat! Mért ne hihetném azt, hogy bunda? :S Szerintem egy csepp bizonyíték nincs rá, hogy nem bunda (persze arra sem, hogy az...) De azért... nézzétek meg kicsit az én álláspontomat is! Alig van komment, alig van bejegyzés, de fél óra alatt annyi szavazat gyűlik, mint előtte egy egész napon keresztül! Ha én is nevezek és az én szintén nem sokat érő blogomra érkezik ennyi szavazat... ti elhinnétek? Hát kétlem!

Én itt be is fejezném...

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2010.05.15. 21:52:30

Hát, valakik szavaztak, de én nem reklámoztam, az biztos. Ezért is kockázatos az ilyen szavazás, de elmondom: nekem nem célom a konfliktus. :) A szavazást pedig nem figyeltem, már írtam miért.
Én, amikor L felvetette az ötletem, fejet hajtottam rá, de féltem, hogy tuti lesz valami ebből... hát lett. Sajnos.
1-2 komment... mondhatok valamit: nekem 2,6 millió megtekintésem van, és van olyan végigjátszásos videóm, amin van 350 megtekintés és 3 komment. Érted az összefüggést? Lehet, hogy valakinek nincs hozzáfűzni valója a dologhoz. Nem is nézem a nézettséget blog ügyben. A sajátomat sem.
A bizonyítás úgy lehetne értelmes, ha hash alapú és nem IP alapú szavazás lenne. L szerint ami szavazás van nálunk, ilyen alapú, de ezt nem tudom.
Nem szeretnék konfliktust senkivel, semmivel. Remélem, nem lesz emiatt, mert én nem így ismerem a tagokat. Ha valaki, aki tényleg többször szavazott, és olvassa is, remélem többször nem követi ezt el! Ezzel keresztbe tehet, nem csak segíthet!

Köszönöm a figyelmet.

KatLevente · www.youtube.com/c/Hunbadfear 2010.05.15. 21:54:54

@Millenotti: Akkor sem értem honnan van neked ekkora arcod. Te szó szerint le aláztad a yeshno-t. Neked arra se lenne jogod, hogy a szádra vedd a yeshno szót. Tudom, hogy nagyon szereted nyalni a GG s*gg*t (tagadd de mindenki látja), de attól még nem kéne ilyen trollkodásokig ellmenned. És neked aztán tényleg semmi jogot felelősségre vonnod akárkit is. És a te álláspontodon is csak egy 8 éves fejjel csinálnék ilyet.

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.15. 22:01:09

@Gucs: Én nem azért háborodtam fel, mert nem a GG nyert, hanem mert a YeshNo nyert... ez sem igaz! Azért, AHOGY nyert a YeshNo... fenét sem érdekli, hogy ők nyertek! Normál esetben hidd el, hogy nem izgatna a dolog és még... talán valahogy valamilyen formában gratulálnék is (ezt most tuti megkérdőjelezed, de úgyse látsz a fejembe)! Azonban már rengetegszer elírtam, hogy miért hiszem bundának... ezen nincs mit magyarázni!

@Visor / Selfunderestimating Starman v2: Jó, én leállok, őszintén szólva legelőször csak a "méreg" szólt belőlem! Nem vádolok senkit, semmivel, semmiért, azonban továbbra is furcsának tartom, ami szerintem valahol megérthető... én ezzel le is zártam, nem kell a további komment, mert én is az a tipikus 'felszívom magam, leüvöltöm a környezetet, aztán totál le is nyugszom' stílus vagyok! Ennyi volt!

Bocs még egyszer, nem szerettem volna vitát szítani, csak a véleményem leírni!

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.15. 22:04:21

@badfear: Ezt te már eldöntötted magadban, hogy nyalok! Hát jó, mondhatok akármit, úgyis ez a véleményed! Attól még az igazság nem ez... egyszerűen jó fejek, velük lehet normálisan hülyülni és nem ilyen elvakult nagy valakik, mint amilyennek te is hiszed magad! Mi az, hogy milyen jogon... olyan jogon, hogy mint neked, nekem is van véleményem, amit ugyan olyan joggal bármikor elmondhatok, mint ahogy te is! Kész! Neked sem ártana visszavenni, mert te sem vagy egy jajdenagy valaki!

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.15. 22:04:55

@Gucs: Részemről utolsó volt, ezt a lapot bezárom!

KatLevente · www.youtube.com/c/Hunbadfear 2010.05.15. 22:09:12

@Millenotti: Nem fogok 10 éves gyerekkel veszekedni, és nem szeretném a yeshno blogot itt mégjobban beszennyezni ezért abbahagytam.

ARSENAL4EVER 2010.05.15. 23:10:05

Szerintem többen is csaltak, mert kb. 300 szavazat érkezett és az RPCJ blogon nincsenek ennyien, tehát többen is bundáztak, úgyhogy az egész szavazósdi sz@r volt.

MrMister 2010.05.15. 23:45:56

Ide is leírom amit a Good-Games-re.

Emberek! Legyen végre béke :(

Nem akartam hogy ez legyen, bevallom hogy én voltam, aki szavazott a Yeshno-ra. Igazából nem tudom miért csináltam. Elegem volt már abból hogy a Good-Games meg a Maximum Games folyt még a csapból is. A Yeshno-t tartottam a legjobb blognak és ezért akartam hogy ők nyerjenek. Az eredeti állásuk vmi 50-60 szavazat volt és én feltornáztam. Télleg nem akartam hogy ebből ekkora nagy balhé legyen, ezért BOCSÁNAT GOOD-GAMES, BOCSÁNAT YESHNO. Nem fordul elő mégegyszer ilyen.
Remélem senkit sem sértettem meg.
Mellesleg minden más böngészőből lehet szavazni és ha még a sütiket is törlöd a böngészőkből akkor is újra szavazhatsz.

Szóval, mégegyszer bocsánat :(

zuschzero 2010.05.16. 00:43:37

Mi volt ez a szavazás?
Hát nem igaz, hogy mindenről lemaradok!

Xelos9 2010.05.16. 02:30:01

@zuschzero: Néz át RosszPC Junior ra ottvan még mindig

Xelos9 2010.05.16. 02:32:35

ja ésmég anyit amit elfelejtetem emliteni mint Visor is mondta nézetség nema kommentekel füg össze, példának felhoznék egy 2009 decemberén feltet videót amikor azt láttam előző hónapa 1millióan nézték még és nemvolt egy szem komment se (Igen be volt kapcsolva)

laczfy87 · http://www.youtube.com/laczfy87 2010.05.16. 06:30:31

@MrMister: Így nem tartom etikusnak elfogadni az első helyet, és a nyereményt. A következő Live adásunkra vagy gyere el személyesen és úgy, vagy készíts egy 1-2 perces hangfelvételt azzal kapcsolatban, hogy te voltál a bugger, és ezt 7 órakor, a Stukker interjú előtt lejátszom, vagy megbeszéljük.

Erevis · http://erevis.posterous.com/ 2010.05.16. 07:57:46

Felesleges magatokra vennetek, csak Millenotti ugrál. Nem értem mire föl. Jó, elmondta a véleményét, de nem kell leállni ezzel kapcsolatban ennyi mindenkivel vitázni, mert láthatóan nem jössz ki jól belőle semmiképpen sem.
Szerintem a GG tagok közül senkinek sem az a "problémája", hogy Ti nyertetek. Inkább az, hogy hogyan. Láthatóan beismert, hogy valaki megbundázta az egészet, és mi biztos nem gyanúsítottunk egyetlen tagot sem tőletek.
Részemről ennyi, és Millenotti nem a mi szóvivőnk, az ő véleménye közel sem egyezik meg a GG tagok véleményével.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2010.05.16. 08:57:16

Jó azt elhiszem hogy a Good Games-blog szerkesztőinek fáj hogy másodikak lettek de azért ilyen komédiát levágni """"Jaj nem én lettem az az első bühüm bühüm""" címmel akkor még a második helyet sem érdemelnék meg mert kb egy blog lehet szép meg minden hiper szuper de ha ilyenek a szerkesztők akkor kb még a dobogón sem szabadna lenniük.

ja és kevés a komment itt Good Games???????

Akkor majd írok minden bejegyzéshez!!!!!!!!!!!!

Benyo513 2010.05.16. 10:06:05

@dday15: Figyelj csak. Az ilyen elszánt h*lyéknek mint pl. Millenottinak a kommentjeit ne is nézzétek! Borseszét, And1-ét, Erevisét, a saját kommentjeimet, Sindareét, Szlaviét (és esetleg Brigiét) nézzétek. Millenotti is csak ront a GG-n. Amúgy nekünk nem ez fáj, hanem a nézők baromsága. És én le is mondok a díjról, ha a többi GG tag is beleegyez, mert ez a Milli gyerek csak minket képes védelmezni. Észre sem vette, hogy nálunk is ugyanúgy voltak csaló szavazók.

És igen, Badfearnek igaza van, mert Mindenki észreveszi Milenottin kívül, hogy ő egy s**gnyaló.

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.16. 10:10:56

@ARSENAL4EVER: És a többi "kamu" szavazat melyik csapathoz ment? Azt nem ártana tudni...

@Erevis: Nem mintha nem nem ugyan ezt mondtam volna... idézném magam: "...azért, AHOGY nyert a YeshNo..."
Nem vagyok szóvivő, csak minden kedves ellenem lévő annak állít be... én ilyet egy szóval nem mondtam, szóval ebben ne rám mutogass!
Gyanúsítani én sem gyanúsítottam... annyit mondtam, hogy tuti bunda volt, ami igaz is! Meg annyit mondtam még, hogy EL TUDOM KÉPZELNI (ez nem ugyan az, mint a BIZTOS VAGYOK BENNE), hogy az egyik admin volt! Ez pedig nem jött be... kész! Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki élete során hibázott! Csak erre mondják, hogy a saját hibáját senki nem veszi észre! Én is tudnák 1-2 emberről mondani olyanokat, amit a büdös életbe nem fog elismerni, annak ellenére, hogy úgy van! Én beismerem: hibáztam! Nem kellett volna alpári módon nekiesni a YeshNo-nak, de ezt már írtam tegnap is, nem részletezem el újra!

@dday15: Neked télleg ilyen gyenge felfogásod van, vagy csak játszod? Előtted 1 órával, valamint még jópárszor le lett írva, hogy a baj nem azzal van, hogy ők nyertek, hanem hogy HOGYAN! De nem izgatsz, akkor ne értsd meg! Te bajod...

Benyo513 2010.05.16. 10:14:35

@Millenotti: Jesszusom és még folytatod... Te tényleg nem értesz semmiből. FEJEZD BE!

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.16. 10:23:31

@Benyo513: Ha nem tűnt volna fel, valahol azt írtam, hogy vagy a GG-nek, vagy az MG-nek kellett volna győzni, mert az ő blogjukban van a legtöbb munka! Igaz, ott van a GG is, de azt is vedd figyelembe, hogy az MG is... és mindenki tisztában van a két blog kapcsolatával! Ha ennyire nyalnék nektek, nem valószínű, hogy megemlítettem volna őket, mint esetleges győztes! És a kommentjeim során nem hangoztattam azt, hogy nem a GG győzött... csak azt, hogy a YeshNo bundával! Itt sem nyalás nincs, sem istenítés, lévén én nem a ti érdeketekben beszéltem! Max annyi a bűnöm, hogy a YeshNo-t szapultam és ha nem ők nyertek volna, akkor a GG! Erről nem én tehetek, a véleményem akkor is ugyan ez lenne!

De igen, észrevettem! Sindare-nak írtam is msn-en, hogy most a GG szavazatai is felugrott hirtelen, mily meglepő! Idézem: "(18:56) мιℓℓєησттι | ѕℓє: most meg melyikőtök csal megint? XD 115 :D"

Továbbá, ha már itt tartunk! Tudnék az egyik GG tagtól is beidézni olyan mondatot, ahol a YeshNo adminjaira mutogat... annyi a különbség, hogy ő nem hangoztatja! Én legalább merem hangosan is mondani... még mindig jobb, mintha a hátatok mögül dumálnék... Nevet nem fogok mondani, max beidézem!

Benyo513 2010.05.16. 10:30:56

@Millenotti: Csa kannyit kértem, hogy fejezd be :S. De látom még ez sem megy.

És a Yeshno-nak üzenem, hogy Millenotti általában befejezi, ha kimoderáljátok a kommentjeit tiltás nélkül :-). Ekkor általában nem nagyon szokott visszaírni, ez a GG-n bevált, hátha majd itt is beválik :).

ARSENAL4EVER 2010.05.16. 10:33:24

@Millenotti: Sztem elég sok csaló szavazó volt , mind a GG, mind Yeshno részénél.Úgyhogy sztem rosszul lett megoldva ez a szavazosdi, mert sok becstelen ember van és nem értem, hogy ilyen hülyeséget minek kell megbundázni.Teljesen fölösleges, és szerintem senki sem érdemelné meg a díjat.

Benyo513 2010.05.16. 10:35:54

A GG nem akar háborót szítani, mert az egyszerűen hülyeség. Háborúval csak egymást hátráltatnánk. Sokkal egyszerűbb, ha elfelejtük ami az Oscaron történt és a nézőkre lennénk mérgesek, de szerintem már így is mérgesek vagyunk a nézőinkre. Egymás támogatásával sokkal előrébb juthatunk és akkor talán a nézők is megbékélnek azzal, hogy tiszta szavazás legyen :).

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.16. 10:42:21

@Benyo513: Én már tegnap is befejeztem vagy 2x minimum! De ez így nem megy! Nem fogom annyiban hagyni, hogy mindenki totál rosszul hiszi a dolgokat velem kapcsolatban, így nem lehet befejezni!

Értsétek már meg a *** életbe! Miért ilyen nehéz? Tudtommal kommentek során nem nyaltam a GG-nek (mégha úgy is tűnik, vannak ellenpéldák)! Nem szerettem volna a YeshNo-t lehurrogni ennyire (sajnos sikerült)! Nem akarom, hogy ne ők győzzenek, csak hogy ne így! Miért kell még mindig rajtam fennakadni? Szerintem mindenki hibázott már nagyot és mindenki követett el olyat, amit pár perc/óra múlva vissza kívánt csinálni (velem sokszor van ilyen, sajnos :S)! Most mért kell engem csesztetni? Szerintem nem szuahéli nyelven írtam, amit írtam! És ez a sok veszekedés is azért van, mert mindig kimondom, amit gondolok (néha talán nem kellene)! Így amikor azt mondom, hogy láttam a GG csalást is, nem állt szándékomban a GG-nek nyalni, nem akartam a YeshNo-t szétszekálni, csak a bundával volt bajom, valamint hogy elnézést kérek a YeshNo-tól ezért, akkor azt is totál komolyan gondolom! Értsétek már meg végre...

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2010.05.16. 10:43:04

@Benyo513: "Egymás támogatásával sokkal előrébb juthatunk és akkor talán a nézők is megbékélnek azzal, hogy tiszta szavazás legyen :)."
Örülök, hogy más is így látja.

Benyo513 2010.05.16. 10:51:50

Kérem Minden Yeshno tagtól és az egyik csalótól (MrMister -re gondolok), MSN és Skype címét a benyoka513@hotmail.com -ra, mert 1. Itt nem tudjuk normálisabban megbeszélni a dolgokat 2. És szeretném csírában elfojtani ezt a témát, hogy épp ésszel és megfelelő döntésekkel meghozzuk a végső itéletet.

Benyo513 2010.05.16. 10:55:54

@Visor / Selfunderestimating Starman v2: Igen. Jobb, ha itt nem látják, mert a végén még nagyobb baj lesz.

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2010.05.16. 10:58:19

@Benyo513: Akkor ment a mail, bár sokan nincsenek fent ilyenkor.

Borsesz · http://borsesz.blog.hu/ 2010.05.16. 11:02:39

uh skacok, nem csak nektek volt zűrös éjszakátok...nálunk többször is elment az áram, meg a net is. Szép kis gubbanc volt az ELMŰ-nél :S

Kedves Yeshno!

Nem sajnáljuk tőletek a díjat, és azt se sajnáljuk hogy másodikak lettünk, mert az is egy szép eredmény. Csupán csak annyit sajnálunk hogy még mindig vannak olyan emberek a világon, akik íly módon csalnak, egy ilyen szavazáson. Nálunk is többször szavaztak, nálatok is, és ha engem kérdeztek még szerintem máshol is, de ez már mindegy. Elnézést kérek mindenki nevében, akik felbosszantottak titeket, és remélem hogy a GG közül, egyik tagunk sem írt valami rondát.

Természetesen az éjszaka gondolkoztam ezzel a díjjal kapcsolatban, és arra jutottam, hogy értelmetlen lenne nekünk elfogadni ezt a második helyezést. Mert ha így nézzük, az is elképzelhető, hogy harmadikak, vagy negyedikek lettünk volna. Ezért inkább aztmondom, hogy haggyuk a francba ezt az egészet, vagy máskor, szerezzük be egy jobb szavazót, és ismételjük meg valamikor, ha van kedv hozzá.

Üdvözlettel: Borsesz, és a GG team

----------------------------------------

Kedves MrMister!

Nem tudjuk hogy tényleg te voltál az a valaki. Ha nem te voltál, akkor elviszed valaki elől a sarat. De ha tényleg te voltál, akkor legalább volt benned annyi tisztesség, hogy ez bevalld.

Üdv: Borsesz

---------------------------------------

És most szerintem ne veszekedjünk tovább, zárjunk le mindent :)

Köszönöm: Borsesz
(elnézést a helyesírásért)

Benyo513 2010.05.16. 11:04:39

@Visor / Selfunderestimating Starman v2: (Hála ez égnek!) Jóh Borsesz lerendezte a dolgokat :). Már nem kellenek a Skype címek.

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2010.05.16. 11:05:21

@Benyo513: Huh, oké. :)
Akkor most büszkén tanulhatom tovább az OSI modellt... XD

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.16. 11:31:10

@Gucs: Mint már leírtam: már mindenki befejezte, csak te csinálod a balhét... szerintem nem engem kellene bannolni!

Igen, olykor elhangzott, hogy őket vádolom! De én képes vagyok gondolkodni is, nem úgy mint te! És arra jutottam, hogy tényleg nem fair, hogy őket vádolom! És ha utána néznél, akkor láthatnád, hogy a kezdeti mérgemben mondtam, hogy ők voltak, 1-2 óra elteltével viszont már sehol nem őket vádoltam, csak annyit mondtam, hogy bunda volt (ez pedig nem egyenlő azzal, hogy őket vádolom)! Szóval... nem ártana megtanulni olvasni! :)

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.05.16. 11:33:53

@Millenotti: És most már tényleg nem válaszolok többet egy ilyen kis sz*rrágónak, mert tudom, hogy szándékosan csinálod a balhét, én viszont nem fogom! Vitázz ezentúl magaddal! :)

laczfy87 · http://www.youtube.com/laczfy87 2010.05.16. 15:27:18

Kedves Good-Games Team!

Részünkről nincs harag irántatok, ti is áldozatául estetek ugyanis ennek a manipulációnak, aminek mi. Ezért mi sem fogadjuk el a helyezést, és az ajándékot sem. Erről egy hivatalos tájékoztatót tartunk a következő live adás alkalmával 18:55-kor (a zenei blokkok után), illetve remélem, hogy a buggert is el tudjuk érni, hogy élőben fejtse ki, hogy miért tette amit tett.

Ez számunkra is rendkívül kellemetlen dolog, ugyanis a szerkesztőknek semmi, de semmi köze nincs a csaláshoz, illetve a manipulációhoz, és nem is kértünk meg rá senkit.

Szóval én is amellett vagyok a csapattal egyetemben, hogy legyen egy tisztességes szavazás, és az alapján dőljön el, ki legyen a győztes. Othinak egyébként aznap javasoltam a www.99polls.com/ oldalt (V, nem hash alapú, hanem egyszerre többmindent figyel: pl. IP, sütik, hash, felh. fiók, gépnév). Ez nem sütik alapján szűri a szavazatokat, hanem egy olyan módszerrel, amit nem lehet még dinamikus IP-vel sem kijátszani (a sütitörlésről nem is beszélve).

Szóval további minden jót és sok sikert kívánok a YeshNo csapata nevében Nektek!

Laczfy87
süti beállítások módosítása